Rengeteg olyan ház áll ma Magyarországon, amelyek palatetővel vannak fedve. A palatetőről tudni kell, hogy elég sérülékeny, a jégeső, egy-egy nagyobb faág könnyedén megrepeszti, de az is előfordul, hogy a szél darabokban letépi. Elég egy kis repedés, hézag és máris megvan a baj – a tető egyszerűen elkezd beázni, illetve nem egyedi, hogy beköltöznek kisebb állatkák. Ilyenkor nem érdemes várni – mielőbbi palatető felújításra van szükség!
A palatető felújítást nem szabad halogatni, ugyanis a beázás eredménye többek között az is, hogy a tető faszerkezete korhadásnak indul, amely sokkal nagyobb anyagi kárt okoz.
A palatető felújítás bontás nélkül is történhet. Nagyon fontos tudni, hogy a 90-es évek előtt gyártott palák azbeszt tartalmaznak, amely káros az emberi szervezetre. A veszélyes, rákkeltő anyag akkor jut a levegőbe, ha a pala megsérül – törik, éppen ezért nagyon körültekintően, szakszerűen kell a felújítást, illetve a bontást kivitelezni. Törni semmiképpen nem szabad, illetve nem szabad megfeledkezni gyenge teherbíró képességéről, amely miatt nem célszerű ráállni – gondos előkészítéssel, súlyelosztással szabad rajta dolgozni.
Amennyiben lehetőség van bontás nélkül a palatető felújítást kivitelezni, nagyon fontos megtisztítani a palát, a megtapadt mohás-algás szennyeződésektől megszabadítani a felületeket. A tisztítás a bontás nélküli felújítás előkészületébe beletartozik és szintén szakértelmet, felszerelést igényel. A palatető fogadószerkezetnek lehet alkalmazni, így nagyon könnyen belécezhető és ráépíthető más fedőanyag. Sok esetben például cserepeslemezt szoktak használni, hiszen a cserepeslemez kis súlyú, tartós, esztétikus és pénztárcabarát megoldás.
Nagyon fontos előre tervezni a felújítás során keletkezett hulladékkal is, ugyanis a pala veszélyes hulladéknak számít, külön konténerbe kell gyűjteni és el kell szállíttatni a megfelelő gyűjtőhelyre.
Keressen minket bizalommal palatető felújítással kapcsolatban! Megbízható, precíz csapatunkkal gyorsan, a határidőket szigorúan tartva, garanciálisan tesszük biztonságossá, moderné otthona tetőjét!
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Palatető felújítás
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Palatető felújítás
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -

Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -

Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -

Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -

Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -

Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -

Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -

Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -

Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -

Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -

Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -

Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -

Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -

Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -

Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -

Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -

Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Palatető felújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Palatető felújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -

Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -

Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -

Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -

Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedés cseréppel
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága”, valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tetőfedés cseréppel Balatonalmádi